2019. július 21., vasárnap

Kedves Blog Olvasók, Sorozat/Film nézők!

Ezennel szeretném a blogot a mai napon bezárni.

   Mindenki már felfigyelt rá, hogy mostanában nem írok, nem rakok ki semmilyen híreket, még sorozatokat és filmeket sem.        Sajnos, mostanság nem jut rá időm, hogy blogot tudjak vezetni. A jövőben pedig végkép kevesebbet írnák. Így úgy döntöttem, hogy a blogot egy ideig bezárom. Fogalmam sincs, hogy mikor fogok visszatérni. Vagy hogy egyáltalán visszafogok-e térni. Ha vissza is jönnék, sok munkám lenne, megint. Majd ahogy az évek hozzák, kiderül.
   Addig is, Köszönöm a több, mint 1600 oldalkedvelést és a több, mint 1700 oldal követést a Facebook-on! Köszönöm, hogy négy éven keresztül olvastátok és itt néztétek meg a sorozatokat és filmeket! A blogon elérhetőek lesznek a sorozatok és filmek. Viszont, azt nem tudom garantálni, hogy a linkek több év után is fognak működni. 
   A sorozatokhoz ajánlom a Sorozatkatalógus és a Sorozatbarát - ahol be kell jelentkezni - oldalakat. A legtöbb sorozatot én is ott nézem meg. A filmekhez, de persze egyaránt sorozatokhoz is, a Mozicsillagot ajánlom.
   További jó szórakozást kívánok mindenkinek a sorozatokhoz és a filmekhez! 



2019. január 12., szombat

Siren Season 1 Episode 10

1x10


Siren Season 1 Episode 9

1x9


Siren Season 1 Episode 8

1x8


Siren Season 1 Episode 7

1x7


Siren Season 1 Episode 6

1x6


Siren Season 1 Episode 5

1x5


Siren Season 1 Episode 4

1x4


Siren Season 1 Episode 3

1x3


Siren Season 1 Episode 2

1x2


Siren Season 1 Episode 1

1x1


Siren Season 2 "Mermaids Make a New Home" Promo (HD)

Siren Season 2 "Mermaids on Land" Promo (HD)

Fam 1x02 Promo "Freddy Returns" (HD) Nina Dobrev comedy series

Riverdale 3x09 Trailer "No Exit" (HD) Season 3 Episode 9 Trailer

The Flash 5x10 Trailer "The Flash & The Furious" (HD) Season 5 Episode 1...

2019. január 11., péntek

Arrow 7x10 Promo #2 "Shattered Lives" (HD) Season 7 Episode 10 Promo #2

Hanna (Amazon) "Fugitive Fakeout" Teaser Promo HD





Eddig érdekesnek tűnik ez az új sorozat, ami idén fog debütálni.

The Flash 5x10 Promo #2 "The Flash & The Furious" (HD) Season 5 Episode ...

Shadowhunters Season 3B "A Hero Falls" Promo (HD) Final Episodes

Dynasty 2x10 Promo "A Champagne Mood" (HD) Season 2 Episode 10 Promo





Dynasty lassan a blogon is lesz.

Doom Patrol (DC Universe) Teaser Promo HD

Fam (CBS) Trailer HD - Nina Dobrev comedy series

Legacies 1x08 Extended Promo "Maybe I Should Start From The End" (HD) Th...

Riverdale 3x09 Extended Promo "No Exit" (HD) Season 3 Episode 9 Extended...

Supergirl 4x10 Promo "Suspicious Minds" (HD) Season 4 Episode 10 Promo

The Flash 5x10 Promo "The Flash & The Furious" (HD) Season 5 Episode 10 ...

Arrow 7x10 Promo "Shattered Lives" (HD) Season 7 Episode 10 Promo

Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!!!!

Új év, akkor új sorozatok a blogon. 
A lemaradt részeket ,persze pótolom. 
Az új sorozatok a fejlécen eltudjátok olvasni. A legtöbb azért lesz a blogon, mivel sok olyan színész van benne, akit mi már ismerünk, már egy másik sorozatból.(Vagy akár egy filmből.)
Mindenkinek Boldog Új Évet! 😊