2015. október 27., kedd

Victoria Justice LIVE CHAT (Q+A & No Kiss List chat)

Star Wars: The Force Awakens Trailer (Official)

PLL: Az új főgonoszhoz képest „A” tettei gyerekes csínyeknek tűnnek majd

Marlene King producer elárulta, hogy a Pretty Little Liars hatodik évadának második felében feltűnő új főgonosz mérföldekkel rosszabb lesz, mint „A” valaha volt.
PLL: Az új főgonoszhoz képest „A” tettei gyerekes csínyeknek tűnnek majd
Fotó: ABC Family
Ha azt gondoltuk, hogy „A” maga volt a két lábor járó, testet öltött ördög, akkor ez az érzésünk hamarosan elszáll majd Marlene King szerint, ugyanis elmondása szerint a Pretty Little Liars hatodik évadában feltűnik az utódja, aki sokkal jobban megkínozza majd az immár a húszas éveik elején járó lányokat.
Egyelőre nem árulom el, hogy az új főgonosz férfi lesz vagy nő. Eleinte arra gyanakszunk majd, hogy férfi, de hát sosem tudhatja az ember... Annyit viszont elárulhatok, hogy az új főgonosz sokkal ördögibb lesz, és nem is űz majd játékokat, mint „A”. Ő felállít magának egy napirendet, és addig nem áll le, amíg el nem végzi a feladatait

– nyilatkozta sejtelmesen a sorozat producere, és azt is elárulta, hogy immár mindenki gyanús lesz, tehár bárki rejtőzhet az új főgonosz kapucnija alatt.

Hallgasd meg a Jégvarázs betétdalát Lucy Hale és a Rascal Flatts előadásában!

A Pretty Little Liars sztárja és a népszerű country csapat a We Love Disney albumra készítette el a feldolgozást.
Október 30-án kerül az üzletek polcaira a We Love Disney címet viselő album, melynek különlegessége, hogy napjaink legkedveltebb énekesei és énekesnői alkotják újra a Disney-mesék betétdalait. Az idei kiadáson többek között Lucy Hale hangja is felcsendül, aki az 1999-ben alakult Rascal Flattsszel közösen adja elő a Jégvarázs legkedveltebb betétdalát, a Let It Gót.
Rascal Flatts & Lucy Hale - Let It Go
A fent említett korongon egyébként olyan előadók hangja csendül fel idén, mint Gwen StefaniJessie J, Ariana GrandeJason DerüloNe-Yo és Tori Kelly – többek között.

Válaszolj három egyszerű kérdésre, és nyerj Pretty Little Liars-nyakláncot!

A Pretty Little Liars folytatására még ugyan sokat kell várni, ugyanis majd csak január 12-én tér vissza a képernyőkre a népszerű széria, ám hogy könnyebb legyen a várakozás, a sorozattal kapcsolatos nyereményjátékkal kedveskedünk nektek.

Válaszolj három egyszerű kérdésre, és nyerj Pretty Little Liars-nyakláncot!

A játék menete

Ha szeretnél nyerni egy, a képen látható Pretty Little Liars-nyakláncot, nincs más dolgod, mint helyesen megválaszolni a sorozattal kapcsolatban három kérdést, és elküldeni nekünk a jatek@starity.hu e-mail címre, valamint a cikk végén található Tetszik gombra kattintani. 
Három szerencsést sorsolunk ki a helyes választ beküldők közül.
A játék időtartama: 2015. október 22. - 2015. október 30.
Sorsolás: 2015. október 31.

Válaszolj helyesen az alábbi kérdésekre!


1. Milyen néven ismerhettük meg Charlest / A-t a sorozatban?
A) Charlotte
B) CeCe
C) Claire
2. Hogy hívják a várost, ahol a történet játszódik?
A) Rosewood
B) Ravenswood
C) Mystic Falls
3. Melyik szereplő ajánlotta a The Pierces Secret című szerzeményét a sorozat főcímdalának? 



2015. október 21., szerda

PLL: Sasha Pieterse elárulta, hogyan alakul Ali sorsa az időugrás után

A New Yorkban megrendezésre került Paleyfesten árulta el az Alison DiLaurentist életre keltő színésznő, hogy mi történik „A” leleplezését követően karakterével. VIGYÁZAT SPOILERVESZÉLY!

PLL: Sasha Pieterse elárulta, hogyan alakul Ali sorsa az időugrás után
Fotó: ABC Family

Ahogy korábban Lucy Hale és Troian Bellisario is megosztottami történik a Pretty Little Liarsben általuk alakította karakterekkel, úgy Sasha Pieterse is lerántotta a leplet az évekig halottnak hitt Alison DiLaurentis jövőjéről, és megtudhattuk, hogy ő hívja vissza a szétszéledt barátnőket Rosewoodba, ahol ismételten kezdetét veszi egy őrült zsaroló zaklatása – de ne szaladjunk ennyire előre!
Augusztus 11-én tűzte műsorára a sorozatot sugárzó ABC Family azt a részt, melyre hosszú évek óta vártunk, és végre kiderült, ki rejtőzött a fekete kapucni alatt félelemben tartva a középiskolás lányokat. A végkifejlettel ugyan sokan nem voltak megelégedve, ám kaptunk időt bőven arra, hogy elfogadjuk és feldolgozzuk, hogy olyasvalaki zaklatta a lányokat, akire talán nem is számítottunk.
Az évekig eltűntnek, majd halottnak hitt Alison számára volt azonban a legsokkolóbb a nagy leleplezés, ugyanis „A” legfőképp az ő életét keserítette meg a rokoni kötelékek ellenére, ám az őt alakító színésznő a fent említett rendezvényen elárulta: karaktere megbocsát Charlotte-nak.
A folytatásban láthatjátok majd, hogy Charlotte sokkal jobbá válik. Én hívom majd haza a lányokat, és azt is jóváhagyom, hogy kiengedjék Charlotte-ot az őt kezelő központból, mint egy normális polgárt. Ez nyilvánvalóan nem lesz egyszerű, mivel rengeteg zűrzavar tér vissza ezáltal. Érdekes lesz látni, hogyan kezelik a helyzetet és egymást a lányok, hiszen mindannyian megváltoztak, és ez lesz az első alkalom, hogy az elválásuk óta ismét összejönnek.

Sasha természetesen szót ejtett arról is, hogy a lányok Rosewoodba való visszatérésével felbukkan egy hímnemű valaki, aki miatt rettegésben kell élnie, ugyanis mint az egyik előzetesben láthattuk, Aria Ali tantermébe belépve közli, hogy Eljön érted.



Igen, tudom, kiről van szó, de nem árulhatom el. Annyit mondhatok csupán, hogy a nézők nem láthatták őt korábban
– nyilatkozta rejtélyesen Sasha az idegenről, így joggal feltételezhetjük, hogy ez a valaki nem más, mint a sorozat producere, Marlene King által emlegetett új zaklató.
Az Alison jövőjével kapcsolatos másik nagy kérdőjelet az a tény veti fel, hogy a lány immár férjhez ment, és tanítványai Mrs. Rollinsként ismerkedhetnek meg vele. Joggal furdalja az oldalunkat a kíváncsiság, hogy ki is lehet az a férfi, aki elrabolta a szőke szépség szívét, ám Sasha szerencsére megnyugtatta a rajongókat és elárulta: mindent megtudhatunk élete párjáról, ugyanis a szemünk láttára bontakozik ki közöttük a románc.
Amikor visszatérünk, Ali még nem lesz férjnél, így a rajongók láthatják majd, hogyan szeret bele a későbbi férjébe, és természetesen szemtanúi lehetnek az esküvőnek is. Azt hiszem, szokatlan, mégis jó lesz látni, hogy végre normális életet él. Előnyére változik meg, túlesik egy csomó terápián, és máshogy fogja kezelni az embereket. Sokat tanul a diákjai által is, ami szerintem klassz lesz
– vallotta a 19 éves színésznő, aki arról is őszintén mesélt, milyen különös érzés számára, hogy a valóságban ismét fiatalabb lesz, mint az általa életre keltett Alison.
Ez az egész nagyon ironikus. Amikor elkezdtük forgatni a sorozatot, 12 éves voltam, és egy 15 éves lányt alakítottam. Amikor azonban visszatértem, már idősebb voltam, mint a karakterem, most pedig ismét fiatalabb vagyok tőle. Azt hiszem, ez fogja végigkísérni az életemet, ami szerintem nagyon mókás.
A sorozat egyébként január 12-én tér vissza az ABC Family utódjául szolgáló Freeform csatornára, ám szerencsére addig még a már jól megszokott és méltán várt Halloweeni epizód erejéig visszatér a rosewoodi lánycsapat november 24-én.

PLL: Troian Bellisario elárulta, hogyan alakul Spencer sorsa az időugrás után

A népszerű drámasorozat majd csak januárban tér vissza a képernyőkre, ám a Spencert alakító színésznő elöljáróban elárulta, mi vár karakterére a jövőben. VIGYÁZAT SPOILERVESZÉLY!
PLL: Troian Bellisario elárulta, hogyan alakul Spencer sorsa az időugrás után
Fotó: ABC Family
Valamennyien tűkön ülve várjuk a Pretty Little Liars folytatását, ám addig még hosszú hetek állnak előttünk. A sorozat producere, Marlene King a minap már bepillantást engedett az öt évvel későbbi jövőbe, valamint azt is megtudhattuk, hogy Ariára és Ezrára nem vár happy end – vagy legalábbis nem egymás oldalán.
Ezúttal a Spencer Hastingset alakító Troian Bellisario rántotta le a leplet arról, hogyan alakul az általa életre keltett, ideigileg kicsit labilis, minden lépben kanál karakter sorsa, és vár-e közös jövő rá és Toby Cavanaugh-ra (Keegan Allen).
Nem, nincs semmi remény. Toby meghal, Spencer pedig továbblép
– mesélte viccelődve Troian, majd komolyra fordította a szót, és elárulta: szó sincs ilyesmiről, ám ennek ellenére sem garantálható Spencer és Toby kapcsolata, hiszen mindketten új életet kezdenek a rejtélyes „A” kilétének felfedése és az érettségi után.

A dolgok nagyon megváltoznak, ennyit biztosan ígérhetek. Toby továbbra is zsaru, méghozzá Rosewoodban; Spencer pedig Washingtonban él, így nagyon komplikálttá válnak a dolgok, ez pedig ritkán vezet egy jó kapcsolathoz.
 A két hét múlva 30. születésnapját ünneplő sztár elárulta azt is, hogy a fiatalabbik Hastings-lány a Georgetown Egyetemen szerez diplomát, ezt követően pedig politikai pályára lép. A történet szerint Spence egy szemesztert Oxfordban tölt az ottani egyetemen, ezidő alatt pedig ismét közelebb kerül nővéréhez, Melissához (Torrey Devitto), és a vele együttélő Wrenhez (Julian Morris), akinek a nevéhez a legtöbb elmélet köthető.
Azt hiszem, Spencer Melissával és Wrennel él egy darabig, ami irtó furcsa a történtek fényében. Amikor Melissa elárulta Spencernek, hogy csak védeni akarta őt Bethany eltemetésével, azt hiszem, akkor változott meg a testvérek közötti kapcsolat, így Spencer és Wren viszonya is familiárissá válik. Úgy gondolom, Spencer úgy vélekedik róla, mint arról a személyről, aki boldoggá teszi a nővérét és fordítva, ezért neki is a húgává válik.
Troian arról is szót ejtett, hogy nemcsak a a Melissával és Wrennel megváltozott kapcsolat lesz az egyetlen változás Spencer életében, ugyanis míg Európában időzik, belebotlik valakibe a múltból, aki igencsak megkavarja a szálakat a későbbiekben, így nagy jelentőség tulajdonítható neki.
Marlene Kingnek köszönhetően az is kiderült korábban, hogy új főgonosz tűnik fel a színen, így a lányoknak nemcsak a munkával és a magánéleti válságokkal kell szembenéznie, hanem vissza kell térniük a gyökerekhez Rosewoodba, hogy kibogozzák az újra összegabalyodó szálakat...
A sorozat hatodik évadának második fele január 12-én kerül képenyőre az ABC Family utódjának, a Freeformnak köszönhetően, ám a rajongóknak addig sem kell hiányt szenvedniük az izgalmakból, ugyanis a széria a már jól megszokott Halloweeni epizóddal egy rész erejéig visszatér november 24-én.

PLL: Lucy Hale elárulta, hogyan alakul Aria sorsa az időugrás után

Még hosszú heteket kell várnunk a Pretty Little Liars folytatására, ám végre újabb információkat osztott meg a rajongókkal a sorozat szereplőbrigádja. VIGYÁZAT SPOILERVESZÉLY!
PLL: Lucy Hale elárulta, hogyan alakul Aria sorsa az időugrás után
Fotó: ABC Family
Tegnap számoltunk be arról, hogy egy rejtélyes idegen tűnik fel hamarosan az Aria, Hanna, Spencer, Emily és Alison alkotta ötösfogat életében, aki átveszi „A”-től a stafétát, hogy újabb izgalmakat csempésszen a lányok életébe, és egyúttal ismét össze is terelje a szétszéledt barátnőket.
Mint tudjuk, a sorozat január 12-én egy ötéves időbeni ugrással tér vissza a képernyőkre, az pedig eddig sem volt rejtély, hogy teljesen megváltozik a főszereplők élete: immár a dolgozó felnőttek táborát erősítik, és ki-ki igyekszik a maga útját járni most, hogy végre megszabadultak az őket évek óta zaklató Charlestól.
Előző cikkünkben már szó esett arról, hogy kivel mi történik, ezúttal azonban az Aria Montgomery-t életre keltő Lucy Hale árult el további részleteket karaktere sorsával kapcsolatban, akiről annyit tudhattunk eddig, hogy az Ezra Fitzhez (Ian Harding) fűződő románca megszakad, és új férfi oldalán kezd új életet – ennek ellenére továbbra is jóban marad élete első nagy szerelmével.
Amikor szakítanak, Aria elmegy a főiskolára továbbtanulni. Ez történik akkor, amikor szakítasz valakivel, akit szeretsz: új irányt vesz az életed. Nem igazán tudom egyelőre, hogy Aria és Ezra tartották-e a kapcsolatot az elmúlt öt évben, de szeretném azt mondani, hogy nem igazán beszéltek, hiszen van egy jelenet a visszatérő epizódban, amikor Aria megtudja, hogy Ezra ismét a városban van, és újra felélednek a pillangók a gyomrában. Ettől függetlenül ő foglalt, nagyon boldog és szerelmes

– árulta el Lucy a People magazinnak, ám arról egyelőre mélyen hallgatott, hogy ki is az a rejtélyes férfi, aki rabul ejtette Aria szívét. A színésznő arról is szót ejtett, hogy a szakítástól függetlenül továbbra is láthatjuk együtt Ariát és Ezrát, azonban egészen más vonatkozásban, mint korábban.
Egy egészen másfajta kapcsolat lesz közöttük. A nézők még nem láthatták őket ilyen érett baráti kapcsolatot ápolni egymással, amire azért is kerül majd sor, mivel együtt fognak dolgozni
Ami Aria karrierjét illeti, a sorozat visszatérő részében megtudhatjuk, hogy végre rászánta magát az írásra, és publikálásra került az első könyve, melynek  promóciózása közben látja meg, hogy Ezra is könyvet írt Ostinato (jelentése: makacs – a szerk.) címmel. Arról azonban nem áll rendelkezésünkre információ, hogy a munkakapcsolatból a későbbiekben ismét szerelem lesz-e, ám a sorozat rajongóinak többsége ebben reménykedik.
A népszerű széria mint említettünk majd csak 2016 januárjában tér vissza a képernyőkre, ám addig sem kell hiányt szenvednünk az izgalmakban, ugyanis a jól bevált szokáshoz híven idén is részünk lesz egy Halloweeni epizódban, melyet november 24-én tűz műsorára az ABC Family utódja, a Freeform.

TVD: Candice Accola terhességével Caroline is áldott állapotba kerülhet

A színésznő jelenleg első babájával várandós, ami okozott némi fejtörést a népszerű misztikus sorozat producerénél, Julie Plecnél.
TVD: Candice Accola terhességével Caroline is áldott állapotba kerülhet
Fotó: The CW
Augusztus végén számoltunk be arról, hogy Candice Accola és férje, a The Fray éléről ismert Joe King első közös babáját várja. A színésznő majd kiugrik a bőréből, annyira boldog, amiért végre ő is megtapasztalhatja az anyaság csodáját, ám addig is igyekszik kiélvezni a várandósság izgalmát.
A babavárással természetesen elérkezett az a pillanat is, amikor a leendő szülők elkezdenek ötletelni a babaneveket illetőleg, ám ezzel együtt Julie Plecnek is akadt feladata, ugyanis el kell döntenie: milyen sors vár a Candice alakította Caroline-ra.
Az igazság az, hogy a nadrágjaim kicsit szűkebbek lettek, de szerencsésnek érzem magam, amiért továbbra is tudok dolgozni
– árulta el a 28 éves kismama. A kérdésre pedig, hogy mi lesz így Caroline-nal, teherbe esik-e ő is (ami vámpírként nem lenne túl életszerű), sejtelmesen úgy felelt, hogy bármi megtörténhet
Az, hogy a várandósságom részét képezi-e a műsornak avagy sem, még kérdéses Caroline Dries és Julie Plec [a Vámpírnaplók producerei - a szerk.] számára, de biztos vagyok benne, hogy megtalálják a megfelelő megoldást. Addig is nem árulhatok el többet!

A színésznőt egyébként nemrégiben az a hatalmas megtiszteltetés érte, hogy Ferenc pápa mondott áldást még meg nem született csemetéjére, ami olyan nagy horderejű történés volt számára, amit még ő maga is alig hisz el.
Hihetetlen volt! A férjem zenekara lépett fel szombaton Philadelphiában, és én is ott voltam, hogy támogassam őt. Hatalmas megtiszteltetés volt találkozni a pápával. Azóta sem találjuk a szavakat, és alig akarjuk elhinni, hogy valóban megtörtént! Fogalmam sincs, hogy nem esett ki a férjem kezéből a telefon, amikor lefényképezett minket.
– elevenítette fel a történteket Candice, aki egyébként már szorgalmasan gyakorolja az anyasággal ráháruló felelősséget férje lányai, Ava és Elisa oldalán.

STAR WARS BULI A NAGY FALON KÍNÁBAN

2015. október 13., kedd

TVD 07x03

VISSZATEKINTÉS 1863-BA - Lily egyik okos ötletét követően, Damon Bonnie-val és Alaric-kal egy kis utazásra indul, hogy keressenek valamit, amit használhatnak anyja ellen. Eközben, Caroline, akit túszként tartanak fogva az eretnekek, megtud néhány sokkoló információt Valerie múltjáról, míg Stefan a saját múltjáról tud meg néhány váratlan részletet Lily-től. Végül, Alaric Bonnie-hoz fordul segítségért, miután elmond egy titkot, amit régóta őriz.







2015. október 12., hétfő

ITT még egy videó:)

Így folytatódik a Pretty Little Liars

A PLL rajongói már tűkön ülve várják Hanna, Aria, Spencer, Emily és Alison visszatérését, ám addig még hetek vannak hátra. Marlene King producer azonban végre megkegyelmezett, és bepillantást engedett a folytatásba.
Így folytatódik a Pretty Little Liars
Fotó: ABC Family
Augusztus 11-én tűzte műsorára az ABC Family a Pretty Little Liars hatodik évadfelezőjének lezárását, melyben végre fény derült a rejtélyes „A” kilétére, mely ugyan sokakat sokkolt, ám szerencsére kaptunk időt bőven arra, hogy elfogadjuk és megemésszük, mi miért és hogyan is történt.
Szerencsére azonban „A” leleplezésével még messze nincs vége a történetnek, ugyanis köztudott, hogy a sorozat 2016-ban egy nagyobb időugrással tér vissza, amikor is a lányok felnőtt életébe tekinthetünk bele. Az már biztos, hogy Aria és Ezra útjai különválnak, ám Marlene King csak most engedett bepillantást abba, hogyan alakul a többiek élete – és nem túl váratlan módon újabb zaklató tűnik majd fel a színen.
Ami a lányok jövőjét illeti, annyi biztos, hogy Alison tanárnőnek áll a rosewoodi középiskolában, és férjhez megy. (A kérdés az, hogy kihez?) Hanna az esküvőjét tervezgeti, de az egyelőre rejtély, hogy ki lesz a szerencsés, aki elveheti a szőkseéget, melyről a producer sejtelmesen így nyilatkozott:

Talán Caleb lesz a vőlegénye, talán nem. Sok minden történhet öt év alatt."

 Marlene arról is lerántotta a leplet, hogy kedvenc férfi szereplőink, így Caleb, Ezra és Toby is a sorozat fő alkotóelemei maradnak, ám azt nem árulta el, milyen sorsot szánt nekik – és azt kinek az oldalán.
A fő problémát azonban mégsem a munka és a magánélet viszontagságai jelenti majd a lányok számára, hanem a rejtélyes új idegen, aki felborzolja a kedélyeket, és újra összehozza az eltávolodott barátnőket.
Újabb rejtéllyel találják majd szemközt magukat a lányok. Egy korábban is jelen lévő titokról van szó, amibe már korábban is belekóstolhattunk, de nem mélyültünk el benne, így túlnyomórészt  új lesz. Egy új rosszfiú szabadul az életükbe, ezzel együtt pedig egy új, megoldásra váró rejtély is
– vallotta Marlene, aki közzétette a sorozat folytatásának első négy percét is. Megtudtuk továbbá is, hogy új kezdést forgattak a január 12-én visszatérő szériához, és nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk: ezúttal mind az öten ott állnak afölött a bizonyos koporsó fölött...


A The Originals sztárjai egymáséi lesznek?

A The Originals széria sztárja egy interjúban elárulta, mit tartogathat Elijah és Hayley számára a sorozat harmadik évada.
A The Originals sztárjai egymáséi lesznek?
2015 október 8-án, azaz csütörtök este kezdik el vetíteni a The Originals című sorozat új, harmadik szezonját, amelynek kapcsán természetesen a színészeket is elkezdték már faggatni az újságírók. A széria első két évadában már láthatták a nézők a vonzalmat a legidősebb Mikaelson testvér, Elijah és a frissen anyává váló hibrid lány, Hayley között, de a szerelmük a második évad végére sem bontakozott ki.
A Zap2it riportere kifaggatta Daniel Gilliest a részletekről és arról, hogy mit várhatnak a nézők a harmadik évadban. Vajon Hayley és Elijah között lehet valódi szerelem a jövőben?
Hát ez egy nagyon jó kérdés, és szerintem csak az írók tudják rá a választ. Úgy gondolom, őszintén, hogy amíg ők ketten jelen vannak mindig is lesz esély arra, hogy végre valóban együtt lesznek. Az igazság az, hogy már most is van egy romantikus kapocs kettejük között.  Szerintem, amikor tudod, hogy tartozol valakihez, akkor mindig ott lesz... van köztük egy felemésztő energia egymás felé, és én szeretem, hogy nem adhatják át magukat a vágyaiknak.
Daniel Gillies bevallotta azt is, hogy ő igazság szerint élvezi és izgalmasnak tartja, hogy nem lehetnek egymáséi igazán a szerelmesek, hiszen akkor már a nézők sem izgulnak annyira értük.
Ez önuralom. Nagyon nehéz fajta, de a szerelmük korlátozása a nézőket kíváncsivá teszi, az hogy nem lehetnek egymáséi. Szeretjük ezt az egészet, mert izgalmas. Nem bánnám azt sem, ha még öt szezonon keresztül húznánk. Addigra ugyan már vénember lennék, de akkor sem bánnám, ha sokáig tartana. Az öruralom teszi érdekessé az egészet. 

A The Originals sorozat új epizódjai még több bonyodalmat és izgalmat ígérnek, mint a korábbiak és a testvérek múltjáról is egyre több dolgot megtudhatunk a visszaemlékezések során, amelyekben Claire Holt is visszatér. 

Anyanyelvén kacérkodott Nina Dobrev

A gyönyörű színésznő a The Late Late Showban bolgár nyelven varázsolta el a férfiközönséget.
Anyanyelvén kacérkodott Nina Dobrev
Nina Dobrev mostanában a figyelem középpontjában van, és szívesen részt vesz különböző rendezvényeken is. Legutóbb végre hivatalosan is együtt mutatkozott szerelmévelAustin Stowellel egy filmpremieren, október 7-én pedig a The Late Late Showba kapott meghívást James Corden házigazdától, aki legújabb filmjéről, a The Final Girls-ről faggatta.
A talk showban a műsorvezető anyanyelvén is megszólaltatta Ninát, aki először nem tudta mit is mondhatna bolgárul, de nem kellett sokáig várnia, amíg Corden fordítást kért egy R. Kelly dalból származó mondatra, amely valahogy így hangzott:
Nem látok semmi kivetnivalót a szexuális együttlétben
A színésznő néhány nagy levegővétel és megilletődöttségének leküzdése után, elővette legkacérabb mosolyát, és elismételte a mondatot bolgárul, persze egy kis kacérsággal megfűszerezve. 
Úgy tűnik, hogy nem kell aggódniuk a rajongóknak Nina miatt, hiszen hiába nem tér vissza soha többé Elenaként a Vámpírnaplók sorozatba, a mozivásznon a The Final Girls után egy újabb filmben is biztosan láthatjuk 2016-ban.

ITT egy fotó:

NEW YORK, NY - OCTOBER 04:  Actors  Nina Dobrev and Austin Stowell attend the 53rd New York Film Festival - 'Bridge Of Spies' at Alice Tully Hall, Lincoln Center on October 4, 2015 in New York City.  (Photo by Gilbert Carrasquillo/FilmMagic)

Először jelent meg hivatalosan is egy párként Nina Dobrev és Austin Stowell

Jókedvűen tréfálkozott egymással Nina és Austin a Bridge of Spies című drámafilm premierjén.
Csak úgy sugárzott a boldogságtól Nina Dobrev és Austin Stowell a Steven Spielbergrendezte Tom Hanks és Eve Hewson főszereplésével készült drámafilm premierjén az 53. alkalommal megrendezésre került New York-i filmfesztiválon a minap. 
A Vámpírnaplók sztárja egy rafinált szabású fekete Versace-ruhát választott a nagy napra ugyanilyen színű Casadei-szandállal; párja pedig elegáns fekete öltönyben dobogtatta meg a női szíveket, ám mindhiába, hiszen le sem tudta venni pillantását Nináról.


A Nina és Austin közötti gyengéd érzésekről idén júniusban pletykáltak először, és bár a páros próbálta megóvni magánéletét, és titokban tartani a románcot, nem sokáig tudták leplezni érzéseiket, ugyanis júliusban már önfeledten ölelgették egymást saint tropezi nyaralásuk alatt.


Paul Wesley életét teljesen felforgatja az exe

A Vámpírnaplók sztárja elárulta, hogy egy régi ismerős teljesen felkavarja Stefan életét a hetedik évadban.
Paul Wesley életét teljesen felforgatja az exe
A Vámpírnaplók sorozat csütörtök este tér vissza hetedik és a hírek szerint egyben utolsó évadával, de Paul Wesley elárulta, hogy nem kell aggódnia a rajongóknak, hiszen most sem lesz szerelemben hiány, hiába távozott Nina Dobrev végleg a sorozatból. A sorozatban Stefan az utóbbi időben egyre közelebb került Caroline karakteréhez, de ahogyan azt megszokhattuk, ez a románc sem kaphat zöld utat csak úgy. 
Paul Wesley egy interjú során a napokban egy titokzatos nőről beszélt, aki a Steroline párosnak nem könnyíti majd meg az életét.
Elena távozása után a Steroline szál a sorozat fő romantikus vonala. Természetesen lesz egy lány Stefan múltjából, aki jön és szakadékot nyit kettőjük között. Valaki a múltjából. Ő Carolineal szeretne lenni, de ott lesz az a valaki a múltjából.
Candice Accola, aki a férjezett nevén már Candice King és jelenleg várandós első gyermekével, kifejezetten jó döntésnek tartja, hogy Caroline és Stefan szerelme még nem teljesedhetett ki, pedig imádja a kapcsolatukat. Véleménye szerint ezen az úton karaktere jobban tud érvényesülni, de azért elismerte, hogy izgatottan várja a végkifejletet. 
Caroline még mindig gyászolja az édesanyját. Elég világosan megmondta Stefannak, hogy időre van szüksége. Ezt imádtam. Szóval, még mindig önző egy kicsit, de egyre nehezebben fog tudni ellenállni Stefannak, tudva azt, hogy a fiú vár rá. 
A Vámpínaplók hetedik évada, immáron Elena nélkül 2015 október 8-án folytatódik a The CW csatornán.

2015. október 4., vasárnap

MAGGIE WHEELER IN THE3TAILS MOVIE: A MERMAID ADVENTURE CLIP

THE3TAILS MOVIE: A MERMAID ADVENTURE FAMILY FANTASY DRAMA MOVIE

A The Originals sztárja az éhezés ellen küzd

A The Originals sorozat ősi vámpírja a való életben is igazán nemes lélekkel rendelkezik.
A The Originals sztárja az éhezés ellen küzd
A The Originals című sorozatban Elijah Mikaelson egy nemes lelkű és becsületes férfi, de ezek a tulajdonságok az ősi vámpírt alakító Daniel Gillestől sem állnak távol. A színész felhasználta a sorozat által szerzett hírnevet és a jó ügyért harcol kollégáival karöltve. 
A színész az Action Against Hunger szervezetet támogatja egyedi gyártású és limitált számban gyártott pólokkal, amelyeken a "This Shirt Fights World Hunger" felirat áll, és a betűk hátterében Daniel arca is kirajzolódik. A ruhák népszerűsítésében Phoebe Tonkin is szerepet vállalt, és az instagram profilján is felhívta a figyelmet az ügyre. 


Az eladásokból befolyó teljes összeget az alapítványnak szánja a színész. Az Action Against Hunger fó feladata az alultáplált gyermekek ellátása és segítenek abban, hogy az éhezésben szenvedő közösségek önellátóvá tudjanak válni. Az alapítvány munkáját több, mint 6500 ember segíti közel 45 országban. 
Az ősi vámpírok egymás felé kevésbé fognak ilyen támogatást mutatni a The Originals sorozat új évadában, amely október 8-án kerül a képernyőkre Amerikában a The CW csatornán. 


Követem




Nina Dobrev légiutaskísérő lesz

A Vámpírnaplók sztárja hamarosan egy drámafilmben csillogtathatja meg tehetségét.


Nina Dobrev légiutaskísérő lesz
Nina Dobrev a napokban azt nyilatkozta, hogy már soha többet nem fog visszatérni a Vámpírnaplók című sorozatba, ám aggodalomra semmi ok, ugyanis a filmvásznakon még viszontláthatjuk a bolgár szépséget! 
A színésznő Peter Hutching rendező legújabb filmjében egy stewardess, Izzy bőrébe fog bújni, aki természetesen a főszereplő szerelme lesz. A Vámpírnaplók egykori Elena Gilbertje olyan sztárokkal fog együtt játszani, mint Maisie Williams (akit a Trónok Harcából ismerhetnek a televíziónézők), illetve a főszereplőt alakító Asa Butterfield, akit már a Végjáték című sci-fiben is láthattunk. 
A 2016-ban mozikba kerülő alkotás az Arrivals címet kapta, a forgatásokat pedig idén télen fogják elkezdeni Dél-Afrikában. Maga a történet egy hipochonder főiskolásról szól, akinek a legnagyobb félelmeivel kell szembenéznie. Az Arrivals premierdátuma egyelőre még nincs kitűzve, de Ninát addig még láthatják a nézők, mégpedig a The Final Girls című filmben, mely október 9-én kerül bemutatásra az Egyesült Államokban. 

Új előzetes videok:)

2015. október 2., péntek

TVD 7x2

LÉPÉSELŐNYBEN - Amikor Damon egy impulzív döntése azzal fenyeget, hogy feltár egy gondosan megtárgyalt ügyet Stefan és Lily között, nincs más választása, minthogy helyretegye a dolgokat anyjánál, mielőtt minden kikerül az irányítása alól. Azonban Lily továbbra is egy lépéssel előttük jár, és kidolgoz egy tervet, ami ott sebzi meg Damont, ahol az neki a legjobban fáj. Máshol, miután visszatért a Whitmore Főiskolára, Alaric Bonnie segítségét kéri egy rejtélyes és lehetségesen veszélyes tárggyal kapcsolatban, amit megszerzett, míg Matt arra kényszerül, hogy meghozzon egy kockázatos élet vagy halál döntést. Eközben Caroline, aki hirtelen Lily-vel és az Eretnekekkel találja magát, felfedez egy sokkoló részletet Stefan múltjából.

http://tvdvampirnaplok.blogspot.hu/

TVD&TO poszterek (közös és 1külön)



http://tvdvampirnaplok.blogspot.hu/