2015. augusztus 12., szerda

Lucy Hale elárulta, hogyan alakul Aria és Ezra kapcsolata

A Pretty Little Liars rajongói már hosszú hetek óta várják, hogy megtudják, kit rejt a fekete kapucni, azonban hamarosan arra is fény derül, hogyan alakul a lányok élete „A” nélkül.

Már csak három nap és végre lehull a lepel – pontosabban a kapucni –, és megtudjuk, ki üldözi a lányokat immár évek óta. Az őszi szünet előtti utolsó rész augusztus 11-én kerül majd adásba az Egyesült Államokban, melyből nem csak azt tudhatjuk meg, hogy kicsoda Charles, hanem fény derül a piros kabátos lány és a fekete özvegy kilétére is, valamint megtudhatjuk, ki ölte meg Toby édesanyját, ki ütötte le Alit azon a bizonyos éjszakán, ki tette el láb alól Bethany Youngot és miért éppen Alison, Hanna, Spencer, Emily és Aria voltak „A” célpontjai.
Mint említettük, a sorozat igen hosszú szünetre megy, és a legközelebbi rész majd csak januárban kerül a képernyőkre – addig is bőven adva okot a rajongóknak a gondolkodásra. Köztudott, hogy a sorozat öt évet ugrik az időben, megmutatva a jövőt, melyben immár „A”-mentesen élhetik életüket a lányok. Az első kép ebből az időszakból tegnap került nyilvánosságra, és természetesen rögtön táptalaját szolgáltatta a pletykáknak arra vonatkozóan, hogy kivel mi történik a jövőben.
A legtöbbeket Aria és Ezra kapcsolata foglalkoztatja, hiszen szakításuk óta nem csak, hogy nem kerültek közelebb egymáshoz, hanem fokozatosan távolodnak. Lucy Hale legutóbbi interjújában elárulta, milyen sors vár a párosra a jövőben: Búcsút mondanak egymásnak, továbblépnek és külön életet kezdenek. Ezra randizni kezd egy nővel, és én is új életet kezdek valaki mással.
A 26 éves színésznő arról is szót ejtett az interjú során, hogy amikor Aria és Ezra újra látják majd egymást, tagadhatatlan lesz a köztük lévő szikra, bár nem sok reményt hagyott a rajongóknak arra vonatkozóan, hogy újra együtt lássák kedvenc párosukat. Szeretnék egy nagy esküvős epizódot, de majd meglátjuk, mi lesz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése