2016. augusztus 9., kedd

Új szereplő a PLL-ben:

A Freeform bejelentette, hogy még egy új karakter érkezik a ’Pretty Little Liars’ hetedik évadának második felében. A mindössze 16 éves Ava Allan a rosewoodi gimi egyik diákját, Addison Derringert fogja alakítani, aki mindenkit terrorizál, mindemellett pedig vonzó, utasítgató, manipulatív és megfélemlítő lesz – igazi rémálom minden önbizalom-hiányos tinédzser számára.
Felmerül a nagy kérdés, hogy miért hoznak be egy középiskolás tanulót a sorozatba, amikor a lányok már mind felnőttek. Egyrészt megvan annak a lehetősége, hogy Alison egyik diákja lesz, akiben az egykori méhkirálynő majd önmagát látja, és esetleg megpróbálja jobb útra téríteni; de nem kizárt az sem, hogy esetleg ezzel akarják felvezetni a show nyolcadik évadát (vagy inkább testvérsorozatát), ami a következő generációról szólna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése